JiWoo szemszög
Pár percre szükségem volt míg felfogtam mi is történt pontosan. Konkrétan az arcomba csapta az ajtót. De miért tette? A suliba még annyira jól elvoltunk. Lehet megbántottam tudtomon kívül? De, akkor miért nem mondta hogy haragszik? Jobb lett volna az mint hogy azt vágja a képembe hogy nem ismer.
Mikor visszaértem a földre rájöttem hogy hiába álldogálok ott, nem lesz semmi se jobb. Így hát fogtam magam, s haza baktattam. Otthon még mindig a bátyám fogadott csak, aki ugyan úgy feküdt. Ám, mikor észrevett felült, és meglepett tekintettel bámult rám.
- Nem úgy volt hogy átmész a szomszédba? - jött utánam a lépcsőig. Utáltam ha valaki zaklat ha nincs jó kedvem. Egyszerűen képen tudta volna törölni az illetőt. De, jelen esetbe ez kevésbé izgatott.
- De, úgy...VOLT. - hangsúlyoztam ki az utolsó szót. Amint felértem szobámba elpakoltam a cuccaim, s visszabattyogtam testvéremhez.
- Hát akkor? Hogy hogy itt vagy? - kérdezősködött tovább. Nem volt idegem ehhez de, megfogattam hogy nem töltöm ki máson a haragom. Így egy mély levegő után kezdtem el mesélni mi is történt.
- Átmentem. Pont ő nyitott ajtót de, a képembe is csapta. Ráadásul letagadta hogy ismer. - mondatom végén NamJoonra emeltem tekintetem. Amolyan " adj tanácsot. " arcot vághattam. Szükségem volt arra hogy megmondja mit tegyek. Gyűlöltem ha parancsolgatnak nekem de, ilyen helyzetekben szükségem volt rá.
- Én a helyedbe nem foglalkoznék vele. Nem normális ha tényleg ezt tette, vagy csak ki akar használni. - mondandója közben elgondolkodtam. Ne foglalkozzak vele? Képtelen lettem volna megtenni. Már most ragaszkodtam hozzá, s úgy éreztem nekem szükségem van rá. Nem tehettem azt amit Nam mondott.
-Igen, de, van egy olyan érzésem hogy nem tehetem. - nem hagyott nyugodni ez az érzés. Hisz még csak alig egy napja ismerem. Akkor miért éreztem így? Vágytam a közelségére de, olyan elérhetetlennek tűnt. Ez az érzés..hasonlított a szerelemhez ám, még se az volt. Nem tudom..valami megmagyarázhatatlan.
- Csinálj amit akarsz. - hagyott magamra. Sóhajtva felbattyogtam szobámba. Kipakoltam azokat amiből házit adtak. Szerencsémre nem volt sok de, még így is beletelt pár órába. Egyszerűen képtelen voltam koncentrálni. Folyamatosan csak kattogott az agyam hogy mit tehettem amiért Jungkook így viselkedett.
Miután megvoltam a házival elmentem fürdeni, s végül aludni. Szüleim biztos hogy ismét késő este fognak hazaérni így nem vártam meg őket.
Másnap mikor indultam el az iskola irányába egy mosolygó Jungkook telepedett mellém. Legszívesebben a képébe ordítottam volna. Magyarázatot akartam. Tudni, hogy mégis miért csinálta azt amit. De, nem tettem semmit. Csak mentem tovább mintha mi sem történt volna.
- Hé várj meg. - jött utánam. Nem tudtam ránézni. Éreztem ha megteszem egyből elönt a düh, és az arcába vágom azt amit mélyen magamba eltemettem. Nem akartam egyből rázúdítani mindent de, nem hagyta annyiban. Mivel továbbra se vártam meg vállamnál fogva állított meg, s maga felé fordított. - Elmondanád mi bajod? - kérdését hallva teljesen ledöbbentem. Még hogy nekem mi bajom..
- Nekem mi bajom van?! Nem tudom ki vágta tegnap a képembe az ajtót! - nem bírtam tovább magamba tartani. Ő von engem kérdőre mikor pont hogy ő volt az aki bunkó módon viselkedett velem. Ám, értetlen tekintetét nem tudtam hova rakni. Nem esett le neki mire gondolok? Pedig elég érthető voltam.
- Miről beszélsz? - komolyan elkezdi játszani az értetlent? Ezzel akarna arra utalni hogy felejtsük el? Én nem tudom olyan könnyen. Megsértett, és még bocsánatot sem kért.
- Tegnap. Átmentem mikor megbeszéltük de, te "nem ismertél meg", és rám csaptad az ajtót. - forgattam meg szemeimet. Percek múlva sem szólt egy szót se. Fölöslegesen álltam ott hogy tegyen bármit is. Meg se moccant. Csak meredt maga elé. Így hát fogtam magam, és ismét elindultam. Most nem állított meg.
Az egész úton azon gondolkodtam hogy mégis mi volt ez. Miért fogadta így? Nem tudta miről beszélek..de, ott volt. Ő küldött el, most meg..Áh összezavar. Lehet igaza volt NamJoonnak. Nem kéne vele foglalkoznom. De, mikor erre gondolok megint az az érzés kerít hatalmába, hogy nekem szükségem van rá. Miért? Hisz alig ismerem.
- Hé JiWoo figyelsz te rám? - zökkentett ki gondolkodásomból Jimin hangja. Annyira elmerültem a gondolataimba hogy nem is hallottam hogy hozzám beszél.
- Mi? Bocsi, elgondolkodtam. - nevettem fel kínomba. Annyit foglalkozok ezzel hogy nem is figyelek a barátaimra. Ez így nem lesz jó. Csak a bajt okozod nekem Jeon JeongGuk. - Mit is mondtál? - kérdeztem vissza, s most már teljesen rá figyeltem.
- Nos mint már mondtam Tae azt mondja hogy MiHi a legjobb csaj az osztályba de, ez nem igaz. Mivel Nari. Igaz? - nézett boci szemekkel. Utáltam ha így néz. Olyankor képes volt bármire rávenni.
- Ezt komolyan tőlem kérdezitek? - nevettem fel. Nem értettem miért pont tőlem kérdezik hisz nem értek ehhez a témához. - De, amúgy MiHi. - adtam azért választ. Persze csak azért mondtam őt hogy húzzam Jimin agyát ami sikerült is. Amilyen képet vágott, nos elkönyvelhettem magamba hogy megérte.
Egész nap kerültem Jungkookot, s ő is engem. Nem volt kedvem vele beszélni. Nem akartam a magyarázkodását hallgatni. Biztos talált volna valami kifogást hogy ugyan miért tette de, a legkevésbé sem érdekelt most ez. Nem is foglalkoztam vele, s hiába éreztem az égetőt tekintetét egész nap. Próbáltam kizárni, ami többé kevésbé sikerült is.
Épp hogy hazaértem mikor rezgett a telefonom. Meglepődtem. Ilyen hamar sose szokott senki keresni. Lehet Jungkook? Ha igen mit akarhat? Valószínű beszélni de, én még mindig nem akartam.
Inkább nem találgattam tovább, s megnéztem az üzenetet. Jimintől jött. Beszélni szeretne. Már épp raktam volna el mikor jött egy másik. Biztos Jimin az megint. Az üzenetet megnyitottam, s mikor megláttam a nevet elkerekedett szemekkel bámultam a kijelzőt. Jungkooktól jött. El akarja mondani miért volt olyan fura. Mit tegyek? Nem lehetek két helyen egyszerre. Választanom kell. Szeretem Jimint, hisz mindig mellettem állt, s tudom mikor ezt írja akkor valami fontosról van szó. Jungkook meg, nemrég ismeretem meg de, már felfordulást okozott bennem. Kíváncsi voltam az igazságra. Nem tudtam mit tegyek. Mindenképp megbántom az egyiket. Nem akartam. Választanom kell a legjobb barátom, és egy olyan személy között akit alig 2 napja ismerek de, valamilyen oknál fogva kötődöm hozzá.
Eldöntöttem. A telefonomat az ágyamon hagyva mentem szekrényemhez, ahonnan kivettem egy farmer nadrágot, és egy sima fehér pólót. Gyorsan magamra kaptam ezeket, megfésülködtem, s mentem is az illetőhöz.
A házhoz érve becsöngettem, és vártam. Nem sokáig kellett. Pár perc múlva nyílt is az ajtó.
- Szia. - köszöntem az előttem álló személynek.
